Együttesek 2.

2010.10.15. 18:16

M 

Magna Hungária

Mostanra keményebb vizekre evező együttes 1995-ben alakult.
Szabolcs - gitár
Gábor - bass
Gyula - dob
Árpád - ének

Magozott Cseresznye


1991-ben alakult, kezdetben dallamos oi! zenét játszó zenekar
.

  • Cermák Csaba - dob
  • Mazula Imre - gitár, ének
  • Ducó - gitár
  • Kuxi - bassz
  • Söci - vokál, billentyű

Magyar Akarat

Csurgói zenekar, 2010-ben alakult.

Mecsekalja Skins (M.A. Skins)

1988-1992-ig működő pécsi együttes volt. Tagjai:

  • Golyó, basszus (1991-)
  • Lapát, dob
  • Peti, ének (+)
  • Tóth Csaba, gitár
  • Jucus, basszus (1989-91)

MÁV GMK

1989-ben alakult, rövid életű Oi! együttes volt. Tagjai:

  • Náncsi ,gitár
  • Vasutas, ének
  • Skas, basszus, szaxofon

Máyusi Kalapács


Hatvani kopaszok által alapított együttes, később ipari zenét is játszottak, a skinhead kultúrkörrel már korábban szakítottak.

Minusz 4 (-4)

1990-1991-ig működő szolnoki együttes volt, a túlzott alkoholizálás miatt oszlottak fel. Tagjai:

  • Atti, basszus
  • Dabsi, basszus
  • Kovi, dob
  • Lecsó, gitár
  • Udó, ének

Modells

1981-1984 között zenélő budapest punk zenekar volt, Gary Johnson és József Attila verseket zenésítettek meg. Tagjai:

  • Kilián Johnny, basszus
  • Ványi Tamás (Apu), dob

Mordgang

Az Onogur gitárosának ballada projektje.

Mos-Oi!


Az első magyar skinhead együttes volt.1983 februás 18.-án adott koncertjük miatt betiltották. Ezen a fellépésen Max dobolt a Kretens-ből. Még ebben az évben kiadtak egy demót visszafogottabb szövegekkel. Tagjai:

  • Erdős József (Ramon), ének
  • Pokornyi Zoltán, gitár
  • Szappanos György, gitár
  • Ványi Tamás (Apu), dob

Movement

Fővárosi szinti pop trió volt.
Vanek-ének
Lakatos György - szintetizátor


N
 

Natural Born Killer (NBK)

Két különböző zenei projekt is futott ezen a néven, az első egy egyszemélyes formáció volt a második egy zenekar.

Nemzeti Front


Az A.L.T., az M.A. Skins és az Üldözési Mánia tagjaiból alakult pécsi zenekar. Annak ellenére, hogy betiltották, több helyen is kaphatóak a kiadványaik. Tagjai:

  • Fekete Tivadar, gitár, ének
  • Kalóz, dob
  • Nagy Attila, basszus
  • Tóth Csaba, gitár

Nemzeti Hang

Fiatalokból álló zenekar.

Lovász Tibor - dob
Győrke Erik - gitár
Szalóci ádám - bassz, ének
Simon Gergő - gitár

Neonárcisz

Győri Punky-Oi! együttes volt, cigány- és kommunista-ellenes számai miatt betiltották. Tagjai:

  • Bélás, gitár
  • Demeter János (Dajer), basszus
  • Fecó, ének

Nes Café

Egri ska zenekar volt. Tagjai:

  • Pádár Péter, vokál

Nimród

Az Archívum és a Valhalla tagjaiból alakult együttes volt, betiltották. Tagjai:

  • Balázs, dob
  • Salmon Attila, gitár
  • Stefán, basszus
  • Miki, ének

Numerus Clausus 38 (NC38)


1993-1994 között játszó együttes volt. Két koncertet adtak (Budán és Győrött), és egy demójuk jelent meg, Vágyálom címmel. A zenekar több tagja alakította meg a Valhalla zenekart rövid idővel az NC 38 feloszlása után.. Tagjai:

  • Balázs, dob
  • Laci, gitár
  • Pepe, ének
  • Thory, basszus
  • Zoli, gitár

Numerus Clausus 95 (NC95)

1995-ben alakult RAC zenekar volt. Koncert plakátjain a Vasutas és a Bakterok nevet használták. 1996-ban különböző ügyekben az együttes tagjai ellen eljárás indult, ezért feloszlottak. Tagjai:

  • Blamázs, gitár
  • Lityi, basszus
  • Vasutas, ének

O 

Óbudai Fiúk


1987-ben alakult, rövid életű zenekar volt. 2010-ben Óbudai Fiúk meg a Ramon néven újjáalakult. Tagjai:

  • Apu, gitár, ének
  • Kicsi, dob
  • Purák Ervin, gitár
  • Zala, basszus

Oi-kor

Az együttes 1983-ban alakult. Orosz Pityu gitár, T. István dob, Ballus ének, Zala bass gitár. Az első tagcserék egy pár próba után megtörténtek: Dudi ének, Tóth Fecó dob. A Paksi Total 85’ fesztivál után (ahol VÁM-os katonák géppisztollyal a kezükben szedték a jegyet, és a rendőrség szervezte az egészet) Zorán (Flúgos Futam, Egészséges Fejbőr) lett a gitáros. Pár hét múlva Zoránt Diana (Rizikó Faktor) váltotta le. 1985-ben történt meg a szakadás a punkok és a skinek között. Az Óbudai Úttőrőházban zajlott koncert után az Oi-KOR kijelentette, nem hajlandó többet punkokkal együtt fellépni. Ennek legmélyebb oka a nyilvánvaló politikai ellentét, de személyes problémák is voltak. Ekkor kezdődött a háború és a két tábor végleg különvált. Ezután Diana kilépett „helyét” Zorán vette át, de fél év múlva ő is elhagyta a zenekart és Tóth Fecó disszidált. Kisseb szünet után új tagokkal (Német Gergő gitár és Balázs Árpi dob) folytatódott a történet. 87-ben felvették az első demot (Ez a XX év című albumon teljes egészében hallható) Még ebben az évben Zala bevonul katonának. 88-ban a munkásököl le súlyt, Dudit elítélik 3 év 4 hónapot kap politikai izgatás vádjával. 88-ban Zala leszerel és a Dudi szabadlábra kerül. A zenekar új dobossal (Botos Lajos) beindul. Az első koncerten a Csillaghegyi volt pártházban több mint 800-an kíváncsiak a zenekarra. Egy ideig a PECSA is engedélyezi a koncerteket. 91-ben új gitárossal (Ducó) felveszik az Árpád Népe albumot. 93-ban a Láng Művelődési Házban megtartják a X éves szülinapi koncertet, melyről egy albumot is kiadnak. Ismét szünet következik és tagcsere is (Ványi Tamás „Apa” gitár, Bankó Attila dob) 95-ben új album Ábrándok nélkül címmel. 97-tól hosszabb szünet. 2003 Wigwam XX éves szülinapi buli (kisebb változással Füzy Gyuri dob Bundi gitár) meg jelenik az együttes első CD-je. 2005-ben ismét egy új album „Tudom, hogy holnap” címmel. 2006 márciusban ismét egy tagcsere Ducó veszi át Bundi helyét gitáros poszton. A zenekar 3 év és rengeteg jó hangulatú koncert után újabb stúdió albumot adott ki 2008-ban melynek címe "Betyár világ", Az albumon a mai kor problémái vannak aktualizálva. 2008 november 15-én megünnepli a zenekar a 25. szülinapját a Titkolt Ellenállással közösen.  2010-ben a Magyar Sziget X. születésnapját az OI-KOR  játssza végig. A felkészülés sok időt vett el ezért egy válogatás lemezre futotta az együttes erejéből. Ez év decemberében  új dobosa lett a zenekarnak Bigie a személyében míg 2011 novemberében megjelent a zenekar új albuma Csak az OI-KOR címmel. 2012 mérföldkő, az első közös koncert a Vérszerződéssel. A buli nagyon jól sikerül így egyértelmű a folytatás. Még abban az évben a zenekar megtette az elkerülhetetlen lépéseket, és szakított azon korábban barátként kezelt zenekarokkal, akik eljátszották a becsületüket. Ennek kapcsán született meg a "Becsület nem eladó" című nóta. Az OI-KOR 2013-ra semmit sem változott 30 éves fennállása alatt. Az értékek, a hazaszeret és az adott szó megmaradt tisztaságában. Így tiszta szívvel készül a zenekar a 30. születésnapjára, mely egybeforr a Skinhead mozgalom kezdetével....

 Tagjai:

  • Ducó, gitár
  • Attila, dob
  • Dudás András, ének
  • Zala, basszus
  • régebbi tagok:Apu, Árpi, dob, Diana, gitár, Gergő, gitár, Lajos, dob, Orosz Pisti, gitár, Tóth Fecó, dob, Zorán, gitár

Oi-Singers

Budapesti Oi! zenekar volt az 1980-as években. Tagjai:

  • Czimmer, gitár
  • Kis István, ének
  • Levente, dob
  • Magoly László

Onogur

2009-ben alakult nagykanizsai metál zenekar.

Őrjárat

Death Metál zenekar volt.

  • Brüki - bassz
  • Hentes - dob
  • Hóhér - ének
  • Balázs - gitár

P 

Pálcika

Bőrke: - "A Pálcika egy Komárom-Szőnyben 1981-ben alakult punk-Oi! banda volt,eredetileg Invázió néven.Pár tagcsere után kialakult a "végleges" tagság:Jobb Karesz(ének),Gergi Attila(gitár),Vitovszki Szilárd(basszusgitár) és Berki"Bőrke" Sándor( dob).1982 körül hallottuk,hogy már létezik ilyen nevű csapat Budapesten és mivel egyszer hurkapálcikákkal doboltam egy próbán hülyeségből,Karesz feldobta,hogy legyen a nevünk Pálcikák.Nagyon hülye névnek tűnt,de ebbe aztán nem köthetett bele semmilyen hatóság,így hát maradt,majd lerövidült Pálcikára.Komárom-Tata-Tatabánya vonalon ténykedtünk.Saját nóták mellett UK Subs,The Exploited és Trio feldolgozásokat is nyomtunk.E mellett Attilával párhuzamosan játszottunk egy Nagykabát nevű tatai punkformációban is. 1984 májusában Karesz bevonult katonának és feloszlottunk.Attilával megalakítottuk az AH-Oi! Band-et,ami egy Oi! duó volt,meglehetősen szélsőséges szövegvilággal.Koncertünk nem volt,csupán próbatermi banda voltunk.1985 májusában Attila bevonult,majd augusztusban én is követtem és így ezt a formációt is feloszlattuk.Ezt követően a katonaévek alatt született meg a Dühös Elvtársak."

Palmetta

Folk rock, folk metál zenei project a Titkolt Ellenállás és a Hunnia tagjaiból alakult.

Pannon Skins

1988-ban alakult, rövid életű fővárosi Oi! zenekar volt. Tagjai:

  • Czimmer, basszus
  • Dudás, ének
  • Vörös, dob
  • Zalaváry, gitár
  • Zorán, gitár

Panzerfaust

Fővárosi rock zenekar volt, egyik klipjüket nagy sikerrel játszotta az A3 Tv. Tagjai:

  • Apu, dob, ének
  • Ducó, gitár
  • Zalavári, basszus, ének
  • Kicsi, dob Apu kiválása után

Parázsló Hamvak

2003-ban alakult rövid életű zenekar.

Galántai Gábor - szintetizátor
Gellér Tamás - ének, gitár
Kristóf László -dob
Mahunka Balázs - saxofon, furulya, ének
Reményik István - bassz

Patriot


1995-ben alakult százhalombattai együttes volt. Tagjai:

  • K. Krisztián, gitár
  • Busa - szólógitár
  • Illés Fecó-ének
  • Illés Tamás-dob
  • Novkesz-bass

Pesti Mese


Rövid ideig ezen a néven játszott a Skanzelizé.

Péntek 13

Az 1980-as években működő, hódmezővásárhelyi együttes volt. Tagjai:

  • Révai Rolad, ének
  • Kádár Csaba, gitár
  • Lugossy Attila, basszus
  • Rozsos András, dob

Pink Panthers

Szekszárdi punk banda volt, korábban K.U.K. néven játszottak, amit betiltottak. Anti-kommunista és cigány-ellenes számaikkal váltak ismertté. Koncerteken Mos-Oi számokat is játszottak. Később az énekesük FIDESZ-es képviselő lett a parlamentben.

Pushing Onwards

NSDM zenekar 2007-ben alakult.

Omega - ének
Monster - gitár
Ninja - bassz
Shape - dob

R 

R-akció (néha Erakció)

1989 és 1993 között működő miskolci zenekar. ETA számokat is játszottak.

  • Tóni, ének, basszus
  • Cipó, dob
  • Gonosz, gitár
  • Robi, basszus, ének

Radical Hungary

2008-ban alakult vecsési zenekar, már az alakuláskor nevet változtattak, mivel nem tudtak az azonos nevű német zenekarról, ekkor került a Hungary a zenekar neve után.

Rat Boys

Ír népzenét játszó együttes volt. Tagjai:

  • Németh Gábor, hegedű, mandolin, ének
  • Pataki István, gitár, ének, furulya, bendzsó
  • Ujvári János, harmonika
  •  Czimmer, basszus (vendég zenész)

Razzia

Debreceni skinhead zenekar volt. 


Rebel Skins

1984 és 1989 között működő kelenföldi-budafoki együttes volt. Kezdetben New Bombers néven működött. Tagjai:

  • Kontor Zsolt, ének
  • Wiesner József, gitár
  • Csajkos Attila, basszus
  • Lehel Zsolt, dobos
  • tagok voltak még: Jakobi Viktor, gitár, basszus, Szikora Miklós, ének, Fű, basszus, Balázs, dobos, Bodai Csaba, gitár

Rémkoppintók

Feldolgozásokat játszó project.

Révület

2006-ban alakult érdi nemzeti rock együttes. A 2012-ben robbantak be a köztudatba, amikor a Blood and Honour Hungaria és NFP által szervezett nemzeti rockot játszó zenekarok „Nemzeti Hang” nevű tehetségkutató megmérettetésén az első helyen végeztek a zsűri és a közönség szavazatok alapján egyaránt. 2010-ben rögzítésre került az első, 11 számos demó, „ Jó és gonosz harca” címmel, a zenekar „100 % Magyar II” válogatás lemezen az „Ébredj testvér c. szerzeménnyel, szerepelt. Áprilisban megjelent az első hivatalos lemez „ Égi jel „ néven.

  Király Mátyás - ének, gitár, citera
  Kovács Frigyes - gitár
  Király Benjámin – dob
  Király Márta – szintetizátor, ének
  Aradi Péter – Bassz
  Mátray Botond (2009 – 2012) - ének

Revizorok

A Turul együttes tagjaiból alakult zenekar.

Rohamosztag

1991-ben alakult, rövid életű zenekar volt.Két demó felvételt adtak ki, új szerű keményebb hangzású zenéjüket a közönség nem igazán kedvelte. Tagjai:

  • Laci, dob
  • Bundi, gitár
  • Joda, basszus
  • Szikora Miki, ének

Roial

1987-1988-ig működő, rövid életű Oi! zenekar volt. Tagjai:

  • Totya, ének
  • Baronfeind zoltán (Mobil), basszus

Romatikus Erőszak

1994-ben, a Móricz Zsigmond Gimnázium néhány diákja alapította együttes, amely az egyik legismertebb nemzeti zenekarrá nőtte ki magát. A banda neve arra a magányos és sokszor kilátástalan küzdelemre utal, amely többször előfordult a magyar nemzet történelmében, a török elleni küzdelmekben éppúgy, mint a szabadságharcainkban, vagy Trianon idején. Másrészt Chicagóban létezett egy ilyen nevű (Romantic Violence) radikális skinhead csoport a nyolcvanas évek közepén,amelyről Szántó Gábor Bőrfejűek című könyvében is említést tesz.
A banda megalakulása óta nyolc stúdiólemezt, egy gyűjteményes lemezt, két koncertlemezt, négy kislemezt, egy bakelit kislemezt és két megosztott lemezt (a Független Adóval és az Archívummal), kilenc videóklippet és két koncert DVD-t készített és nyolc válogatás CD-n szerepeltek. 2010-ben Keménymag című albumuk a Mahasz lista 2. helyén nyitott a megjelenés hetében, éppen úgy mint 2012-ben a Mindörökké Magyarország című lemezük. A csapat több mint 330 koncertet adott a Kárpát-medence 26 történelmi vármegyéjének 115 településén, de felléptek Olaszországban, Milánóban is. 
Tagjai: Sziva Balázs - ének, Mód Szabolcs - gitár, Kovács Richárd - basszusgitár, Bese Botond - magyar duda, Pap Koppány - dob. Korábbi tagjai: Dohy Péter – dob (1994-1996 és 2000-2001), Móritz Norbert – basszusgitár (1994-1996), Oláh Krisztián – szólógitár (1994-1995 és 1998), Csizmadia Kristóf - gitár, billentyű (1994-1996), Patay Zóra – vokál (1994-1995), Molnár Krisztina – vokál (1994), Lukács Dániel – basszusgitár (1995), Faragó Péter – basszusgitár (1996-1999), Lapát – dob (1997), Kálló Tamás – dob (1998), Csermák Csaba – dob (2001), Felhő – dob, gitár (2001-2003), Kováts Balázs – dob (2002-2011), Erdélyi Annamária – hegedű (2002-2003), Talabér Péter – gitár (2002-2004 és 2007-2010), Vraskó János – gitár (2004-2007), Bundi – gitár (2010-2011). 
A csapat 1994 májusában kezdett koncertezni. Decemberében vették fel az első demójukat, amelynek köszönhetően többször felléptek a Viking Clubban és a Fekete Lyukban a Nemzeti Front, az Archívum és a Független Adó társaságában. 1996-ban egész oldalas riportot közölt velük az egyik legrégebbi angol skinhead fanzine a British Oi!, majd tagcserék és a koncertezésben hosszabb szünet következett. 1998 őszén léptek újra színpadra a legendás német banda, a Boots & Braces társaságában Budapesten. 1999 nyarán Balázs néhány futballhuligán barátjával készített egy Fradi himnuszokat tartalmazó kazettaalbumot valamint ezzel a társasággal rögzítettek egy dalt a We Will Never Die Vol.2. külföldi válogatás CD-re. 2000 júniusában a Romantikus Erőszak megint átalakult és felvették a Magyar História X albumot. Az átszervezett banda első fellépésére 2000 végén került sor a Blood & Honour Hungária Fehér Karácsonyán. 2002 elején kijött az Itthon vagyunk című CD, nyáron pedig ka Pannon Rádió által szervezett Koppány Fiai Rockfesztiválon és a Magyar Szigeten koncerteztek, ahol azóta is minden évben állandó fellépők.
2003 januárjában két dalukat is felvette a köztévé +1 Éjjeli Menedékhely című műsora, a sződligeti Fehér Karácsony rendezvény miatt kirobbant sajtóbotrány kapcsán. Az év folyamán 1300 ember előtt játszottak a Magyar Szigeten, sokat léptek fel vidéken is és zenéltek a Tégy a magyargyűlölet ellen! Fesztiválon a népligeti Építők pályán, az eljárás alá vont Vér és Becsület szervezésében. 2003. október 22-én önálló koncertjükön megdöntötték a nézőcsúcsot az Árkádiában! Azon az estén közel hatszázan jöttek el a Fehérvári úti klubba az új album, a Zárva a Mennyország lemezbemutató koncertjére. Novemberben a huszadik születésnapját ünneplő Oi-KOR meghívására játszottak a Wigwamban is. Az év utolsó előtti
napján „Moldvában a csángó még a túlélésért küzd” címmel jótékonysági koncertet tartottak
az Árkádiában, ahol az akkor induló Ismerős Arcok is fellépett. A koncert bevételét a csángó-
magyarok Magyar Szigetre juttatását szervező Szeret-Klézse Alapítványnak adományozták.
2004 márciusában első ízben léptek fel a trianoni határokon túl, a Székelyföldön. A koncertről készült hanganyag CD-n is kijött, két hónappal később pedig a Délvidéken is zenéltek. 2004 júniusban jelent meg először az együttes ingyenes hírlevele, a 100% Magyar, amelyben a bandával kapcsolatos hírek, cikkek voltak olvashatók. 
2005-ben elkészítették a legszebb hun és magyar mondákat feldolgozó Mondák könyve című albumukat, amelyhez kapcsolódóan egy év múlva nagyszabású lemezbemutató koncertet adtak a Hajógyári-szigeten, ahol a Csallóközi lovasíjászok, a Nap párducai és a Hun Szövetség korhű viseletbe öltözött lovas és gyalogos hagyományőrző vitézei is szerepeltek. 
A 2006-os őszi események, - amelyekben a zenekar tagjai is aktívan részt vettek - hiteles lenyomata a Minden vészen át című nagylemez amely egy időben készült a felkeléssel.
2007-ben a Toldi moziban került sor a zenekarról és rajongóiról készült Dübörög a nemzeti rock című film bemutatójára, amit később a Bem mozi tűzött műsorára és évekkel később a Szlovén Állami Televízió is főműsoridőben sugárzott.
2008 júliusában megjelent Sziva Balázs 15 év nemzeti rock című könyve. A kötet a Romantikus Erőszak addigi történetét taglalja, de nem maradhatott ki belőle a hazai skinhead színtér és a nemzeti ellenállás történetének feldolgozása sem, utóbbiak természetesen Balázs nézőpontjából. 
2008 őszén a Délvidéken és a Felvidéken is betiltották a zenekar koncertjeit. Ez utóbbi, a Dunaszerdahely melletti Nagyudvarnokra meghirdetett fellépés egybe esett a helyi DAC és a pozsonyi Slovan közti futballmérkőzéssel, ahol csuklyás kommandósok minden ok nélkül rátámadtak az egyik magyar szektorra. A zenekart Komáromban feltartóztatta a szlovák rendőrség.
2009 tavaszán az együttes tizenötödik születésnapját egy népzenei hatásokkal átitatott,
lendületes albummal és egy, a Wigwamban tartott teltházas koncerttel ünnepelte. Március 15-én 8000 ember előtt játszottak a Blaha Lujza téren megrendezett tömegtüntetésen. Áprilisban Schuster Lóránt (P.Mobil) meghívására Tiszaeszláron léptek fel az 1882-ben rituális gyilkosság áldozatául esett Solymosi Eszter emlékére szervezett rendezvényen. 2009 nyarán a rendőrség letartóztatta a csapat régi barátját Budaházy Gyurit. A hazafit terrorcselekmények elkövetésével gyanúsították. 2009 augusztusában az együttes egy jégtörő hajó fedélzetén villámkoncertet adott a Duna váci börtön előtti szakaszán. Itt tartották fogva akkor Gyurit. Nem csak a börtön előtt, de a visszaúton az Árpád-hídtól a Petőfi-hídig is a banda dalaitól zengett a Duna mindkét partja.
Ezidőtájt jött ki Sziva Balázs Futballháború című második könyve, amely a gyalázatos dunaszerdahelyi eseményeket dolgozza fel. A szerző ebben a kötetben arra vállalkozott, hogy a szurkolótáborok, valamint hiteles dokumentumok segítségével összeállítsa a dunaszerdahelyi rendőrattak valódi történetét. 2009 őszén Balázst, akit 1956-os Magyarok Világszövetsége, társszervezeteivel, a Corvin-közi Bajtársi Közösséggel és a Pongrátz Gergely által alapított 1956-os Pesti Srác Alapítvánnyal egyetértésben az '56-os forradalom 50. évfordulójára kiadott 56-os emlékéremmel tüntette ki. Ezt az elismerést olyanok kapták, akik a kétezres évek közepén következetesen küzdöttek a szemkilövető hatalommal szemben. Balázs úgy döntött, hogy ezt a kitüntetést a rezsim által bebörtönzött politikai foglyoknak ajánlja fel. 2009 vége felé, a zenekar szerepelt a Reményadók címmel megjelent válogatás lemezen, amire a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom felkérésére készítettek egy-egy nótát nemzeti érzelmű előadók, akik ezzel az ifjúsági szervezet Remény Háza Programját segítették és népszerűsítették.
2010 tavaszán Keménymag címmel érkezett az újabb sorlemez, és egy dalt adtak a Nemzeti Érzelmű Motorosok Trianon 90 című válogatás CD-jére, amelyre a kormorános Koltay Gergely és Szűts István is írt egy számot „Egy Régi Óra” címmel, melyet több énekes és a Kormorán együttes közösen adott elő és amelyben Sziva Balázs is hallatja a hangját. Június 5-én, a megszokott felvonulás mellett nagyszabású emlékkoncertet szervezett a HVIM, és a Magyar Rock Nemzeti Egylet, melynek keretében egész nap 16 hazai nemzeti rockzenekar, köztük a RomEr zenélt, a - Sziva Balázs ötletére - a városligeti Királydombon fölállított színpadon. A két évtizedes múltra visszatekintő rockzenei magazin, a Rockinform júniusi számának címlapján is a banda szerepelt és két oldalas riport is olvasható volt a határontúli magyarlakta területeken is kapható újságban. Szeptemberében új videóklippel jelentkezett az együttes, amelyet az 1956-os szabadságharc névtelen utcai harcosai előtt tisztelgő Előre Mind Pesti Srácok című nótájukhoz forgattak, amely egy a magyar ügy bukása után Itáliában született induló, magyar változata. A két helyszínen, a kiskunmajsai 56-os Múzeumban és a Csepel Művek területén forgatott kisfilmben 56-os felkelőkként tűnnek fel a zenekar tagjai, de fontos szerephez jutott egy korabeli Pobeda gépkocsi és egy T-55-ös orosz tank is. 
2011 elején az Archívummal készítettek egy jótékonysági split anyagot, majd egy akusztikus válogatás album és néhány tagcsere után, 2012 őszén már a nyolcadik sorlemezük jelent meg Mindörökké Magyarország címmel.

RPG

Soproni hc/metal zenekar.

Táncos Zoltán-basszusgitár,
Sörtély 'Söri' Attila-ének,
Kiss Dávid - gitár,
Bodoki Péter - dob

S 

 
Scourg of God (S.O.G.)

Békési projekt volt, a Gungnir és a Titkolt Ellenállás tagjaiból alakult.

 
Semmi Közöd Hozzá (SKH)

Hatvani skinhead banda volt az 1980-as években. Tagjai:

  • Fecó, basszus

Sigó Skins

Szigetvári zenekar volt. Tagjai:

  • Kaszper Gyula, ének
  • Bodor Ákos, basszus
  • Szabó Tamás, gitár
  • Balogh Tamás, dob

Sik-Oi

Ezt a nevet 3 zenekar is választotta, a budapesti 1988-ban oszlott fel. Tagjai:

  • Dabrózki Zsolt (Dabró), ének
  • Nagy Ferenc (Buga), dob
  • Gál Flórián, basszus
  • Nyúl József, vokál
  • Erdélyi Attila, gitár

A miskolci zenekar 1989-ben átalakult, 1994-ben nevet váltott. Tagjai:

  • Feri, gitár, vokál
  • Szecsa, basszus
  • Attila, dob

A hódmezővásárhelyi zenekar a Hyde Park előde volt.

Skanzelizé

Fővárosi ska zenekar volt az 1980-as években. Tagjai:

  • Tomay Dávid, basszus
  • Bak Attila, szaxofon
  • Túri Melinda, vokál
  •  ??? Tünde "Szindi", vokál
  • Sóki Zsolt "Terry", gitár
  • Vaszi Zoltán "Vanek", ének

Skin Doctors

1996-ban alakult, Daru első zenekara volt.

Skindróma

Kazincbarcikai együttes volt. Tagjai:

  • Aleva István, gitár
  • Döbi, gitár
  • Nagy F., dob
  • Tóth Laci, ének
  • Varga Zsolt, basszus

Stormtrooper 28 - ST28

Zenei projekt volt, ismert zenekarok feldolgozásait játszották. 2015-ben alakult, 2017 április 8.-án volt a búcsú fellépésük.

Stratégia

A Stratégia zenekart két kamasz fiatal alapította 1996-ban Hódmezővásárhelyen. Minimális hangszeres tudással, az akkori nemzeti rock zenekarok (pl. Egészséges Fejbőr, Oi-kor, 88-as csoport, Mos-Oi), dalainak betanulásával kezdődött minden. Kicsit később már saját dalok születtek és 2000-ben megjelent a Stratégia első albuma "Láss tisztán" címmel. Az akkori Bikini stúdióban felvett anyag zeneileg és tartalmilag is magán hordozza a korabeli OI és punk zenekarok stíluselemeit. Csak kazettán jelent meg.
2002-ben rögzíti a banda "A végzet kardja" című lemezt amely zenei stílusában már jobban közelít a heavy metal műfaja felé, de azért tartalmaz még korábbi lemezre jellemző hatásokat. Az anyagot egy helyi stúdióban rögzíti a csapat, amely minősége sajnos elmarad a korábbi albumhoz képest, ami azért is sajnálatos, mert vannak rajta olyan, dalok melyek jobb minőséget is megérdemelnének. Bizonyos körökben (főként a skinhaed szubkultúrában) kezd ismerőssé válni a Stratégia neve.
Több koncert ad országszerte és rendezvények szeplőjévé válik a banda a következő években, persze underground jelleggel, ám a dalírás elmarad és a számos tagcsere odáig gyengíti a zenekart, hogy egészen 2007-ig semmi különleges nem történik kivéve, hogy majdnem Böhse Onkelz tribute bandává alakulnak át 2006-ban.
Fordulópontot hoz a csapatnak 2007 vége és 2008 eleje, amikor is kialakul az új felállás a bandában. Három új dal születik, amelyek rögzítésre is kerülnek egy kislemez formájában melynek címe "Népek tavasza".
Nincs tovább tétlenkedés, beindul a dalírás és 2009-ben megjelenik a "Változás szele" című nagylemez, ami stílusában vegyíti a hagyományos metal zenét power metal, néhol progresszív elemekkel. Jó visszhangot kap a lemez, újra koncertezik a banda és kezd a köztudatba kicsit visszakerülni. A Kárpátia zenekar előtti fellépéseknek is köszönhetően az ország egyre több pontján megismerik a zenekar nevét.
2010-ben készít a Stratégia a trianoni békediktátum 90-k évfordulója alkalmából egy emlékdalt "Elhallgattatott" címmel, amely csak digitális formában jelenik meg. A 2010-es év basszusgitáros poszton hoz még egy tagcserét a csapatnak.
2012-ben rögzíti a banda Szolnokon a Denevér stúdióban a soron következő negyedik nagylemezét „Vérzik e föld” címmel, ami zeneileg és megszólalásában is az eddig legjobban sikerült anyaga a bandának. A Vérzik e föld lemez 2013 február 11-én jelenik meg a Hadak Útja kiadó gondozásában Hammer terjesztéssel. Ekkor jelenik meg a Stratégia első hivatalos videoklipje is az "Örökség" című dalra.

Szappangyár (Soap Factory)

NS grindcore zenekar volt. Ez volt a 2006-ban alakult Pushing Onwards elődje. 2005-ben működött pár próba erejéig, fel is vettek pár számot, mivel a dobos nem igazán vált be, másikat kellett keresni, erre ráment egy év és új névvel, már kevésbé grindcore-os témákka és értelmesebb dalszövegekkel folytattuk, ez lett a már említett Pushing Onwards.
Felállás:
O. - ének
M. - gitár
Z. - dob

Szebb napok

2009-ben alakult  hazafias oi zenét játszó zenekar. Később nevet és stílust váltotottak.
Fábián "Laci" László-Ritmusgitár
Király "Tokesz" Benjámin-Dobok, keverés
Lotz Dani-Szólógitár
Cinege "Cinidrás" András-Basszusgitár, vokál
Mátray Botond-Ének, Dalszöveg
Dobok (2013-tól) : Bordi Csongor

Székely Vér

Erdélyből származó székely kopaszok zenekara, amely 2010-ben alakult. Tagjai:
Bordi Csongor – dob
Vincellér Zoltán – gitár
Fábián Zoltán – ének, basszus

Sziva Balázs és a szent suhancok
A Romantikus Erőszak frontemberének 2011-ben alakult, a ’80-as, ’90-es évek fordulójának magyar bőrfejű himnuszai előtt tisztelgő feldolgozásbandája. A csapat nevét egy, az 1956-os magyar szabadságharc idejéből eredő szleng kifejezés adta, amit a szovjet Vörös Hadsereggel szembeszálló fiatal fegyveres felkelőkre használtak. Tagjai: Sziva Balázs (ének), Klopcsik László (gitár), Kovács Richárd (basszusgitár), Major Szabolcs (dob). Első koncertjüket Szegeden tartották. A megalakulás évében jött ki a bemutatkozó lemezük, amelyet 2013-ban követett a második albumuk. 2012 januárjában, az első albumuk lemezbemutató koncertjének különleges vendége Ken McLellan, a Brutal Attack legendás énekese volt, akivel a Rock Against Communism című klasszikust adták elő közösen.

Szkítia

Két zenekar is használja ezt a nevet az egyik skinhead zenekarként kezdte a másik Kormorán féle folk rockot játszik.

T 

Tar Had

Fővárosi oi banda 2007-ben alakult. Ének- Pufi Tomi

Tar Liliomok

1991 végén alakult fővárosi skinhead banda, amelyben Sziva Balázs énekelt. Koncertjük soha nem volt, de egy négy számos demót készítettek, amelyről rövid írás jelent meg a Pannon Bulldog utolsó számában.1992-ben egy daluk felkerült a Pannon Bulldog által kiadott Ferencváros Front válogatáskazettára, amelynek A oldalán külföldi, B oldalán pedig magyar skinhead együttesek foci témájú dalai szerepeltek. Tagjai:

  • Balázs, ének
  • Lacos, dob
  • Pepe, gitár
  • Viktor, basszus

Tars-oi

2007-ben alakult zenekar.

TBC TV

Toi első zenekara volt.

The Beast Among Us

A Levédia tagjaiból 2013-ban alakult együttes.

The Shane

1993-ban, csak nagyon rövid ideig létező, csupán néhány próbát megért budapesti együttes, melynek Sziva Balázs volt az énekese. A bandát az ír folk/punk zenét játszó Pogues énekeséről, Shane MacGowanről nevezték el. Zenéjükre a Pogues mellett legnagyobb hatással az ír és skót tradicionális balladákat és kocsmadalokat játszó magyar MÉZ nevű együttes volt, amelynek Lónyay utcai klubjában többször megfordultak az Archívum korai tagságával egyetemben.

There's No Truth

Az Utolsó Védvonal tagjaiból 2013-ban alakult Hard Core banda.

Töretlen Hittel

2016-ban alakult fővárosi RAC zenekar.

Turul

Erdélyi skinhead zenekar.

Turul nemzetség

2006 nyarán Marosvásárhelyen létrejött a Turul zenekar. Rengeteg tagcserét követően 2010 júliusában a jelenlegi felállás alakult ki Turul Nemzetség néven. Zenéjükkel a magyarságtudatot szeretnék felébreszteni és erősíteni,szövegeinkben a múlt és jelen vívódásai egyaránt megtalálhatóak. Tagok:Bakos Réka: basszusgitár,énekHarmath Laura: harmonika Németh Zsolt "Felhő": dobok Séra István: gitár,ének Németh Ferenc:gitár

U 

Új Hajnal 

Dudi alapította 1996-ban a -Rohamosztag, Oi-kor, Független Adó- tagjaiból.

  • Dudi, ének
  • Yoda, bass
  • Gyuri, dob
  • Bundi, gitár

Új Rend "1"

Dunántúli együttes volt az 1990-es évek közepén. 

Új Rend "2"

Az Új Rend Zenekar 2006 .Szeptember -Október környékén alakult régi Eger környéki bőrfejüekből. A legelső félállásban teljes nevet nem írok :) Colos gitár, Nágel"patkány" gitár, Ozzy Ének, Ati dob, KÁ Basszusgitár Ének. Hivatalosan csak old school Skinhead zenéket játszott az első 1 évben majd tag cserékkel folytatva Rac és Hatecore Zenéket kezdtek el játszani.2007 -től 2010-ig a zenekarnak több tag cseréje volt .:Totti Gitár ,K.Tomi Dob.
A zenekar pályáját nagyban befolyásolta a sok tag csere ezért nehezen ment a saját daloknak az összerakása.2010-ig a zenekarnak 11 saját dala lett amiből 5 fel lett rögzítve demo verzióban (Agria skins) és további 1 dal szerepelt az első 100% Magyar válogatáson. 2010-ben újabb komoly tagcserék voltak és hangszer váltások ami a zenekar pályáját ismét nagyon befolyásolták.:Totti dob ,KÁ gitár Ének, Ozzy Ének, Geri Basszusgitár. A zenekar további dalok komponálásába kezdett ami által kiforrottabbá kezdett válni.
2011 Kisebb baleset következtében KÁ (gitár, vokál) kiszállt a zenekarból és ezzel a zenekar hanyatlásba kezdett.Beugrós gitárossal még volt egy két koncert ,de sajnos 2011 év végére végleg feloszlott a zenekar.
2014 KÁ próbálta az összes ex tagot meggyőzni a zenekar újra indításáról, de sajnos szintén kudarcba fulladt. 2015 az egyetlen alapító és megmaradt aktív tagjaként elkezdett anyagokat összegyűjteni és az annó összerakott 15-16 dalból otthoni körülmények között felrögzíteni azokat.2016-ban Szabi-val a Jelenlegi ritmus gitárossal egy komoly baráti kapcsolat során megbeszéltek egy próbát .A régi szép idők kedvéért csupa feldolgozásokból.
Majd több próbát követően újra felmerült a kérdés, hogy esetleg van e értelme az újra indításnak. 2017-2019-ig a zenekar stagnált folyamatos tag cserék jelentkezők kíséretében, majd 2020-tól a zenekar végre újra stabil talajon állt. Szabi gitár, Zoli Ének, Peti Szolo Gitár, KÁ Basszusgitár Ének, Laca dob. 2021 A zenekar újra egy nehéz fázishoz érkezett, ugyan is sikerült egy 13 dalból álló anyagot felrögzítenie aminek a munkálata jelenleg is zajlik. A lemez felvétele közben az énekes, Peti végleg elhagyta a zenekart így a fő ének helyére KÁ került a basszusgitár mellett, Szabi gitár ,Zloty Szólógitár, Szkíta Dob

Üldözési Mánia


Pécsi-mohácsi Punky-Oi! zenekar volt. Tagjai:

  • Captain Steve, ének
  • Ernő, ének
  • Golyó, basszus
  • Lapát, dob
  • Peti, gitár

Utolsó Védvonal

2008 elején alakultunk, de a tényleges működés pár hónapra rá, április-május környékén indult be (ekkori felállás: Dani (ének), BuBu (Dob), Gergő (Gitár), Gábor (Basszusgitár)). Májusban zajlott le az első koncertünk, ami egy zártkörű buli volt, és 1 saját szám kivételével csak feldolgozásokat játszottunk. A felmerülő problémák miatt tag-, és posztcserék történtek, így sikerült elérni a zenekar első szilárdabb felállását 2008 októberében. Gábor a basszusgitáros posztról átment szólógitárosba, majd a helyére október elején Fritz került. Ezután 2-3 héttel zajlott le az első "igazi" bemutatkozó koncertünk Kapuváron. Miután lezajlottak a bemutatkozó koncertek, március végén kiadtuk a demónkat "Sarokba szorítva" címmel, majd ezt követően ismét változás állt be a zenekarban, immáron 4 fővel folytattuk tovább a működésünket. 2011-ben megjelent 2. anyagunk  az „Egységben az erő 2.” splitlemezen, majd 2013-ban kiadtuk első nagylemezünket „Európa alkonya” néven.  A kiadott lemezeken kívül ezeken a támogatói, illetve válogatáslemezeken szerepeltünk:
Segíts Te Is!!! (2009)
100% Magyar vol. 2. (2010)
SONS OF EUROPE - Live in Hungary 2010.08.28. (2011)
 Sons Of Europe - Side By Side - Compilation Volume 1 (2012
Archívum - A tribute (2013)
Segíts Te is!!! vol. 2. (2013)

V 

Vádló Bitófák

Erősen keresztény, hungarista zenekar az Kiskunságból, zavaros szövegekkel.

  • ének, basszus: Daru
  • gitár: Slash
  • dob: Jácint

Vanguard

2010-ben alakult zenekar.

Pigi - dob

Adri - ének

Gábor -gitár

Blöki - bassz

Valhalla

1995-ben alakult NS skinhead zenekar volt, közösség elleni izgatás vádjával eljárás indult ellenük, felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, néhány számukat betiltották..Tagjai:

Jabba - ének, basszusgitár
Zoli - gitár
Laci - szólógitár
Fecó - dob
A bandában megfordultak zenészként még: Kováts Balázs (dob), Pepe (ének), Sebestyén Ákos (dob), Nagy Attila (basszus)
Védőosztag
A védőosztag 2008 februárjában alakult egy baráti társaságból. A saját megnevezésükben: Alba Regia NSHC. A kezdeti sok koncerteket félbe szakította a karhatalom keze. De ezekben az időkben sem adták fel azt, hogy a zenén keresztül szóljanak a fiatalsághoz. Megjelent daluk a 100% Magyar 2. válogatáslemezen, majd 2011 év végén kiadták a Gungnírral közös split lemezüket "Üldözött igazság" néven. Ezen már 7 dal hallható tőlük, majd 2013-ban a Segíts te is Vol. 2 válogatáslemezen jelent meg egy újabb daluk. Az évek folyamán több tagcserén is átesett a zenekar de a zenekar lelke mindig ugyanaz a 3 ember volt, van és lesz. Jelenleg basszusgitáros hiányuk van, de készülőben van az újabb lemez.

  

Vendetta

2000-2010 között aktív zenekar, elsősorban hatecore stílust képviselő csapat, de a Skrewdriver feldolgozásokat tartalmazó lemezen a RAC stílus volt jellemző.
Tagok:
  • Rajcsi - ének
  • PPH - gitár
  • Yoli - bassz
  • Robi -dob

Végítélet

2008-ban alakult NSHC együttes.

Végső Megoldás

Oi! zenekar volt.

Vér Kötelez

2006-ban alakult pécsi zenekar.

Vérszerződés


1992-ben alakult, Sopronban. A kezdeti felállást több tagcsere is követte az évek során, emiatt a banda mára már nem tekinthető soproni székhelyűnek.
Alapító felállás:

  • Geri, ének
  • Gábor, basszus (1996-tól gitár, a zenekar tagja 2001-ig)
  • H.Balázs, gitár (a zenekar tagja 1992-1996)
  • Márk, dob (a zenekar tagja 1992-ben)
  • jelenlegi felállás:
  • Geri. ének
  • PPH - gitár (2002 óta)
  • Hando - basszus (2008 óta)
  • Cipős - dob (2008 óta)
  • Ymir - gitár (2010 óta)

A zenekarban az évek során tagok voltak még:
Thomas (dob,1995-2006), Cobi (basszus,1997-2007),Balu (basszus,1996-1997), Málnás(dob,1993-1995), Minya(gitár, 2003-2004), Jabba (dob,2006-2008), K.Geri(dob,2008).


Vérvád

RAC zenekar.

Viszonylagos Kisebbség

A kazincbarcikai Skindróma együttes utódja volt, 1994-ben oszlott fel. Tagjai:

  • Paja, ének
  • Varga Zsolt, basszus
  • Zade, gitár
  • Zoli, ének

Voice of Justice

Fővárosi NSHC zenekar.

  • K - ének
  • B - Bass
  • M - gitár
  • G - dob

W 

W.A.R.

Pécsi zenekar a Flage of Hate tagjaiból alakult.

Waffen SS

1995-ben alakult békési együttes volt.

Wanted

1994 és 1995 között működő hódmezővásárhelyi zenekar volt. Tagjai:

  • Farkas Attila, gitár, vokál
  • Idei Krisztina, ének
  • Joó Renátó, basszus, vokál
  • Szabó Zoltán, dob
  • Tóth Csaba, ének

Werwolf

Drogos egri punkok alapították az ns mozgalom lejáratására.

White Warrior

Pécsi nsbm/nshc zenekar volt.

Schali - ének
Bóji Tamás - bassz
Zalán - dob
Győr Attila - gitár

Worst Nightmare

2001-ben alakult nyugat-magyarországi NSHC zenekar.

Minya - gitár
Pityke - bassz
Dagadt -ének
Peti -dob

Z 

Zivatar Előtti Fülledtség (ZEF)

1987-ig létező fővárosi Oi! zenekar volt. Tagjai:

  • Apu, gitár, ének
  • Győzőke, gitár
  • Bana Robi, dob
  • Kreisz Gyuri, basszus

Zil


Budapesti Oi! zenekar volt az 1980-s években. Tagjai:

  • Őrmester, ének
    
    

Zsenti

RAC zenekar volt

A bejegyzés trackback címe:

https://skinhead.blog.hu/api/trackback/id/tr972374510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2010.11.03. 17:24:42

Apró kiegészítés:Sik-oi néven csak próbálkozás volt,mint Harmadik Vonal néven is Vásárhelyen,Lugó,Kádár próbálkozott.A klasszikus Hyde Park felállás:
Török tibor-gitár
Czékus Zoltán-basszus
Kádár Tibor(gyalogos)ének
A dobos cserélődött,bár legtöbbet Ombódy Zsolt verte a bőröket.
Ha érdekel,küldök át pár fotót a hőskorból. :)
Üdv:egy ex-skin Vásárhelyről.

5T3F4N 2010.11.26. 14:35:22

Kiegészítés Nimródhoz: A fenti listában az alapító tagok láthatóak. Salamon Attilát 1995-ben Koko váltotta gitáron, majd 96-ban őt Sanyi váltotta. 1996-ban én (Stefán) kiléptem a zenekarból, ezután alakult ki a Nimród stabil, immár öttagú felállása: Balázs : dob, Miki: ének, Sanyi: gitár, Jenő: gitár, Pufi: gitár.
Vendégzenészként a későbbiekben előfordult még Tala és ha jól tudom Felhő is...

5T3F4N 2010.11.26. 14:36:35

@5T3F4N: Mmint Pufi: basszusgitár

skinheadbook 2010.11.26. 16:28:38

Köszi mindenkinek a kiegészítést, ez a 7. kiadása volt a lexikonnak, az elsőben kb. 50 együttes volt a 11.-ben több mint 100, és természetesen nyomon követtem a változásokat is. Amint lesz majd időm folyamatosan bővítem, kb. 1999-ig kiegészítem, a későbbi zenekarok nem kerülnek bele. Addig is megköszönök minden segítséget előre is.

Tau bácsi 2013.01.21. 20:41:49

A Pink Panthersről pár dolog.
Az énekes indult el a Fidesz irányába, de "csak" városi képviselő lett.
A zenekar Mutter klubos fellépését pont a skinheadek verték szét, az énekest konkrétan a Dudás kalapálta el. A dobosuk később a Prosecturában játszott elég sokáig.Maradt róluk fenn egy 8-10 perces amatőr film kb. 1987-ből.

skinheadbook 2013.01.22. 09:18:11

Érdekesek ezek a visszaemlékezések, Ducó a könyvében úgy emlékszik, hogy akkor ők játszottak és őket verték el Dudásék, bár Sotárt keresték. Egyébként én magam is legalább 2 Pink Panthers koncerten voltam, de inkább többön a Muterban, az első koncertjükre a zenekarral együtt érkezett egy "kopasz" srác talán Kossuthnak hívták, szerintem pár napja lehetett skinhead és ott a klubban a punkokkal keménykedett.

blasius14 2013.04.29. 01:06:57

A védőosztag miért rövid életű? most is létezik, már 5. éve!

Ladi papi 2017.02.11. 00:22:27

ÜDV! Az NC 38 zenekar "Vágyálom" című lemezét nem tudná valaki megosztani? Régóta keresem már!!! Előre is köszi!
süti beállítások módosítása