Karlengetés

2015.05.11. 18:18

 A karlengetés kezdetektől jelen van a hazai mozgalomban egészen Szőnyei Tamás Cock Sparrer koncert beszámolójáig, melyben leírja, hogy az énekes rászól a közönségre, ne "ne sieg heil-ezzetek, mi angolok vagyunk".
Ennek cikknek az első hazai követője Bőr volt, aki 1987 nyarán a Péntek 13 búcsúkoncertjén mondta ezt magyarosítva Hódmezővásárhelyen a Béke szállóban ahol vendég énekesként lépett fel.
 Nem sokkal később Dudi szólt a közönségre, hogy ne "sieg heil-ezzen" és a ziga-zaga is ökölbe szorított kézzel történjen, ez még 1987-ben volt az Oi-kor demó bemutató koncertjén a csillaghegyi pártházban (minket ez különösebben nem hatott meg és akkor ebből nem is lett gond).
 1988 elején sikerült állandó koncerthelyet szerezni Csepelen a Vasmunkás téren, ekkor az Oi-kor épp szünetelt Zala katonáskodása miatt ekkor Dudi az Egészséges Fejbőr tagjaival lépett fel Pannon Skins néven, minden koncerten két számot játszottak egy foci nótát és a Pannon Skins indulót. Ezeken a fellépéseken már nagyobb hangsúlyt fektetett Dudi a karlengetés leállításába, ami az ő fellépéseik alatt meg is szünt, de a többi zenekar alatt folytatódott, bár időnként Zoránék is szóvá tették.

Ezt a rövid visszaemlékezést azért találtam fontosnak ide leírni, mert erről a témáról rengeten nyilatkoztak és mindannyian mást és mást állítottak a későbbi eseményekkel kapcsolatban.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://skinhead.blog.hu/api/trackback/id/tr237450626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nuttyboy 2015.08.20. 16:57:20

Ennyi sok hülyeséget amit írsz a Fejbőrrel kapcsolatban....

Kérdezz meg valakit aki érdemben hozzá tud szólni.... pl zenekari tagokat.

Odin88 2015.08.28. 16:37:43

@Nuttyboy:
Úgy gondolom Te még nem éltél akkor amikor én már Zoránnal és Czimmerel együtt verekedtem, később pedig Czimmer a vádlott társam is volt 1988-ban, szintén egy verekedésből kifolyólag.
Ha nem hiszed kérdezd meg őket.

Odin88 2015.08.28. 22:17:19

@Nuttyboy:
Mellesleg ezt a bejegyzést Czimmer János barátom írta:
skinhead.blog.hu/2012/02/29/egy_masik_szemszogbol
süti beállítások módosítása