Akkor még nem volt SXE, söröztünk, verekedtünk és csajoztunk, persze a drogokat kerültük, de ez akkoriban még nem volt olyan nehéz, mert a ragasztón, gyógyszereken és füvön kívűl nem igen lehetett máshoz jutni. Kerültük a nyugati (amerikai) kultúrát, nem ettünk hamburgert, ha már gyors kajára szorultunk akkor hurka, kolbász, debreceni, virsli vagy legfeljebb melegszendvics jöhetett szóba. Kevés volt akkoriban a skinhead lány, az Oi-kor száma is erről szólt, a "Hol vannak a skinhead lányok" című, ezért többnyire punk csajokat szedtünk fel ritkábban csöveseket (értsd: rocker, metálos) vagy más akkoriban divatos szubkultúrából válogattunk.

Mivel telefon nem igen volt, legfeljebb munkahelyi, így a távolabb élőkkel levélben tartottuk a kapcsolatot, a többiekkel napközben a találkozóhelyeken - tereken, aluljárókban - este pedig törzskocsmában vagy koncerten találkoztunk.

A foci huliganizmus '88 után terjedt el, eleinte sokan csatlakoztak hozzá, de később egyre többen értelmetlennek tartották ezt a fajta erőszakot és határozottan ellene fordultak, elhatárolódtak.

Az utcán ellenség volt szinte mindenki, harcban álltunk a punkokkal és a csövesekkel, ez a két szubkultúra volt amelyik veszélyt jelenthetett, de a legkisebb sértést is keményen megtoroltuk. A többi szubkultúra is ellenség volt, mivel ezek elszórtan voltak jelen, veszélyt nem igazán jelentettek, ilyenek voltak a Duran Duranosok (neo romantikusok), Whamesek és a Depeche Modeosok, 1989-től egyébként a punkok és a csöveseken kívűl a Modeosokból lett a legtöbb skinhead.

A cigányokkal és az arabokkal rendszeres volt az összetűzésünk, néger nem igazán volt az utcán napközben, este is csak belvárosban és az egyetemek környékén. Néha elterjedt a hír, hogy az arabok vadásznak ránk, de nem tudok róla, hogy érdemben komoly visszavágót tartottak volna.

A punkokat terrorban tartottuk, rendszeresen látogattuk a koncertjeiket, ennek volt köszönhető, hogy szereztek nekünk saját klubot messze a belvárostól, a csepeli Vasmunkás téren. 

Elsősorban oi! zenét hallgattunk, főleg magyar együtteseket, Oi-kor, Mos-oi, Fejbőr, ZEF, agyon másolt kazettákon, rossz minőségű koncert felvételeket és próbatermi hanganyagokat. Külföldi zenekarokat elsősorban válogatás lemezekről ismertük, kevés zene jutott el abban az időben hozzánk, ilyen ritkaságok voltak a Skrewdriver és a 4skins lemezei. Hallgattunk még ska és punk zenéket, magyar ska bandák közül a Fals és a Skanzelizé volt a kedvenc. A magyar punk zenék közül a Qss és a Kretens volt a kopaszok kedvence később a Pink Panthers, persze ezeken a koncerteken is rendszeresek voltak a verekedések.

Ha már verekedés akkor megemlíteném, hogy már csak a kopaszok létszámából adódóan is, általában a skinheadek voltak kevesebben egy-egy csetepatéban. A fővárosban legfeljebb az öv jöhetett számításba, mint fegyver, vidéken ahol lényegesen kisebb számban voltak kopaszok néha kisebb kéziszerszámok előkerültek. A verekedéseknél soha nem az ellenfél megölése volt a cél, még súlyos testi sértés is csak nagyon ritkán valósult meg. Talán ez utóbbinak köszönhető, hogy a rendőrök sem foglalkoztak az ügyeinkkel komolyan, ha be is vittek valakit pár pofonnal megúszta az esetet az illető. Példaként említhetném a kőbánya-kispesti esetet amikor a kiérkező rendőrök nem vittek be senkit, vagy félórával később a nyugatiban egy megsérült néger (beleszaladt egy Zsiráfba), és az összetört hamburgeres ( egy kuka berepült amikor a két skinheadlányt egy "színesbörű" hölgy akarta kiszolgálni) ügyében szintén elmaradt az intézkedés. Volt olyan eset is amikor a rend őrei vették igénybe kopaszok segítségét, a nyugati aluljáróban a lévő pénztárak előtt héderező románok és romák eltávolításához.

A magyar mozgalomnak volt egy egyedi vonása az egységes fehér fűzőn kívűl, ez pedig a tánc volt, a koncerteken nem pogoztunk, hanem táncoltunk. Ennek a különcködésen kívűl megvolt a gyakorlati haszna is, tánc közben nem sérült senki, ellenben a pogóval, így is kerültük az esetleges afféra okot adó helyzetet.

A köszönésünk is egyedi volt, kézfogás előtt összeütöttük az öklünk utána két puszit adtunk, ennek a jelentése az volt, hogy jóban-rosszban együtt vagyunk. Ahogy idősebbek lettünk a két puszi olyan buzis lett, így ezt a legtöbb esetben már elhagytuk.